2013. február 1., péntek

Vannak rádióműsorok, melyeket előadójuk eleve hatástalanná tesz. Engem legalábbis nagyon zavar, ha egy rádiójegyzet írója nem való a mikrofon elé, mert olyan a hangja (amiről persze nem tehet), vagy mert úgy beszél, hogy az alapvető előadói képességeknek sincs birtokában, például nem képes leengedni a hangját se a mondat végén, se ahol még szükséges lenne. És ezek miatt nemhogy élvezhetetlen, de egyenesen kellemetlen őt hallgatni, hiába lenne értékes az általa írt pár perces jegyzet. Mostanában két ilyennel is találkoztam az egyik rádióban és nem értem, hogy miért engedik őket mikrofon elé - azt már meg sem merem említeni, hogy miért nincs nekik maguknak annyi önkritikájuk, hogy nem állnak oda felolvasni. Azért a mai technika mellett már talán nincs ember, aki ne hallotta volna vissza a saját hangját valami módon, magnó, üzenetrögzítő, akármi, én is tudom magamról, hogy milyen a hangom hangfelvételben (nem szép, jegyzem meg halkan, nem is mennék mikrofonnak a közelébe sem).
No persze azelőtt, az ántivilágban, amikor még létezett beszédtechnika - méghozzá kötelezően - a rádiós-tévés munkatársaknak, akkor volt, aki megmondja, milyen hatású a beszédjük a közvetítésben vagy felvételben, és tudott a hibákon változtatni. Mert lehet változtatni, mindent ki lehet javítani, még a hangképzést is lehet korrigálni, persze szakértő személy irányítása és sok gyakorlás kell hozzá.
Így aztán marad a jegyzetíró, odaáll és felolvas. De legalább a szerkesztőknek lenne annyi eszük, hogy ilyenkor a szöveget egy bemondónak nyomnák a kezébe, aki tud beszélni, mert ért hozzá, és akkor talán én is emlékeznék, miről is írt az, akinek a jegyzetét hallottam, mert pillanatnyilag csak a kellemetlen hanghatás maradt meg belőle, semmi más. Ja, és nagyon megjegyeztem a nevüket is, de ez nem szolgál javára egyiküknek sem.


1 megjegyzés:

idamama írta...

Egyetértek veled. A Kossuth rádió reggeli műsorának vezetőjétől tör ki a frász. Olyan a hangja, mint aki alig bírja a torkán kipréselni a szavakat.Ráadásul akadozva, nehezen kérdez. Kinek a kije lehet ez? -kérdezné Hofi, ha élne.