2013. február 4., hétfő

Évekkel ezelőtt már írtam a bicskei katolikus templomhoz tartozó templombástyáról, most pedig a nem hivatalos helyi portálon találtam egy híradást arról, hogy hamarosan megkezdődhet a templom felújítása. Bizony rá is fér.
Ideteszem a hírt, és egy régi képet is.


Bicske városa városrehabilitációs, a város által elnyert pályázati (!) pénzből 35 millió forintot fordít a templom felújítására, amit a Székesfehérvári Egyházmegye további 24 millió forinttal támogat. A pályázat, amiről már beszámoltunk, a városközpont felújítását célozza meg.  
Ezt az összesen 59 millió forintot, ami pályázati és egyházi forrásból adódik össze, a következőkre fordítják: teljes homlokzat felújítása, a héjazat cseréje (új szerkezet és megint cseréptető kerülhet a pala-tetejű templomunkra), tervezik a torony, abban is a toronysüveg teljes felújítását is - tudhatták meg a hívek Varga Imre c. esperes úr szavaiból.  
Hozzátesszük: Ezzel a munkával folytatódik az évekkel ezelőtt megkezdett munka, amikor a templom környékét és a templom "bástyáját"  a város és az egyház a katolikus hívek segítségével felújította. A katolikus templom falainak ugyanis nincs megásott alapja. A falakat az 1701-es építéskor úgy húzták fel, hogy azok köré földet hordtak és kövekkel erősítették.
A szemlélő  ma is láthatja, hogy a templom körül  egy hatalmas, négyzet alakú terület fekszik, amelyek külső, utcák felőli szélét kövekkel erősítették meg. Mivel a közúti forgalom és más hatások  is érik a templomhajót és a tornyot, a falak helyenként repednek, szétcsúsznak. Horváth János építésztől tudtuk meg, hogy a katolikus templom tornya 45 méter magas. A 2007-ben 300 éves Szentháromság gyülekezet tagjai a maguk erejéből erősítették szinte évről-évre a bástyát azzal, hogy a köveket  az alapokig elbontották, megpucolták és visszahelyezték.
A fehérvári püspök és a bicskei polgármester 2007-ben rögzítették, hogy az előírásokat követve műemlékvédelmi szakértők tanácsai alapján dolgoznak.
Ez a munka folytatódik idén is nagyobb erővel, pályázati és egyházi pénzből - hiszen a templomok a települések centrumának meghatározó épületei voltak és azok is maradnak.

 
(forrás: bicske.blog.hu)


4 megjegyzés:

Dius írta...

Ebben a templomban kereszteltek, itt esküdtem, hogy "Holtomiglan, holtáiglan...", és itt keresztelték mindhárom fiamat. :) Nekem most is szép, de minden bizonnyal sokkal szebb lesz majd, amikor készen lesz. :)

Milyen jó fej vagy, hogy annak ellenére is nézelődsz "mifelénk", hogy már nem is laksz itt. :)

Ági írta...

Hát igen, Dius, azért tíz év az tíz év. :) A bicskeblogot naponta megnézem.

mick írta...

Nem értek az építészethez, de nem lehetne valahogyan aláalapozni az épületnek?

Ági írta...

Lehet, csak nyilván sokkal többe kerülne, mint a bástyát megerősíteni.